Idén 52. alakalommal rendezték meg a Nemzetközi Fizikai Diákolimpiát, amin több mint 70 ország mintegy 400 középiskolás diákja vett részt.
8230 Balatonfüred, Fürdő utca 17/b.
+36 1 463 1304
Idén 52. alakalommal rendezték meg a Nemzetközi Fizikai Diákolimpiát, amin több mint 70 ország mintegy 400 középiskolás diákja vett részt.
Széles látóterű, a kiterjesztett valóság segítségével a gépjármű szélvédőjére vetített műegyetemi navigációs eszköz ötlete nyerte az idei Pro Progressio Innovációs Díjat.
Még a nyár és az ezzel járó szabadságolások teljes beköszöntése előtt sikeres workshop keretében találkozhattak az érdeklődők a BME Balatonfüredi Tudáscentrumban 2022. június 24-én. A rendezvény két főszervezője Dr. Bohács Gábor (BME ALRT) és Dr. Gyimesi András (Multi-engineering Kft.) válaszolt a rendezvénnyel kapcsolatos kérdéseinkre.
Ipari metaverzum, a közlekedés és gazdaság zöldítése, intézményi klímastratégia, nemzetközi kutatói együttműködések és hatékony pályázati partnerségek elősegítése: csak néhány terület azok közül, melyeket közelebbről is megismerhettek a szakmai rendezvény résztvevői.
A World Robot Olympiad™ utolsó regionális elődöntő helyszínének a BME Balatonfüredi Tudáscentrum adott otthont Balatonfüreden.
A BME workshopot rendez érdeklődő iparvállalatok képviselőinek és a témában kompetens ipari partnereknek.
Szeretettel várjuk a 2022. június 16-17-én megrendezésre kerülő BME Innovációs Nap és Kompetenciavásár kétnapos, hibrid rendezvényünkre!
A balatonfüredi Lóczy Lajos Gimnázium informatika tagozatos diákjai 2022. április 28-án meglátogatták a nemrég átadott BME Balatonfüredi Tudásközpontot.
Elindult Balatonfüred átfogó tudásipari fejlesztési programja, a Lóczy Lajos Program, mely komplex, egymással szinergiát alkotó részekből áll össze és alapozza meg a térség jövőjét.